Translation
RomânăMagyar

október 2014 hónap bejegyzései

A TÁMOP-6.1.2/LHH-11-B/2012-0006 kódszámú pályázat kapcsán létrejött Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda szervezésének keretében 2014. október 04-én (szombaton) került megrendezésre a Zsadány-Biharugra-Körösnagyharsány települések közötti sportnap, melynek helyszínéül a Református Zsadányi Általános Iskola igényesen felújított, többféle sportolási lehetőséget biztosító sportpályája szolgált.

Rendezvényünket Botlik Tibor, Zsadány Község képviselője nyitotta meg, aki ismertette a nap programjait és kiemelte, hogy a mai napon résztvevők csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, mely a mellrák elleni küzdelemre, a betegség megelőzésének fontosságára igyekszik ráirányítani a lakosság figyelmét. Ennek jelképeként minden résztvevő öltözetére kitűzésre kertült egy-egy rózsaszín szalag is.

A megnyitót követően bemelegítéssel kezdődött a nap, majd délelőtt Bonyhádi Olga közreműködésével az idősebb korosztály számára gyógytorna, ezt követően pedig Kelemen Mária aerobic trénerrel a fiatalabbak részére közkedvelt ZUMBA edzés került megtartásra.

A délután folyamán az időjárás kegyes volt hozzánk, így a szabadban íjászversenyekre, a műfüves pályán futballmérkőzésekre került sor. A tenisz kedvelői birtokba vehették a pályát valamint az asztalitenisz mérkőzések is folyamatosan zajlottak női-férfi bontásban.

A programokat eredményhirdetés és díjátadó zárta, ahol Dudás Árpád Zsadány Község polgármestere mondott köszönetet a résztvevőken, aki családjával együtt maga is példamutatóan részt vett a nap folyamán megrendezésre kerülő programokban.

A Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda nevében ezúton köszönjük az e napon történő együttműködést és aktív részvételt a kistérség érintett önkormányzatainak, és az összes közreműködő civil szervezetnek, de legfőképpen a megjelent lakosoknak.

A sportnapról és tevékenységünkről bővebb információt és képeket találhatnak weboldalunkon a www.efi.szakrendelo-sarkad.hu címen.