Translation
RomânăMagyar

június 2017 hónap bejegyzései

  1. május 31-én, szerdán került megrendezésre Sarkad Városában a Sarkadi Kistérségi Sportnapra. Sarkad város intézményei, valamint a Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda és civil szervezetek ezzel a rendezvénnyel csatlakoztak az országos Kihívás napi programhoz.

A rendezvény több helyszínen, több sportágban zajlott 592 fő lelkes részvételével.

Lehetőség nyílt a délelőtti órákban az Ady Endre- Bay Zoltán Gimnáziumban labdajátékok kipróbálására, az Epreskert utcai és a Vasút utcai Óvodában Ovi foci mérkőzésre.

A nyugdíjasok számára sétát szerveztek a program rendezői az Éden tóhoz, ahol gyógytornával fejezhették be a délelőtti programot a résztvevők.

A délután további színes programokat kínált a sportolni, mozogni vágyóknak. A fiatal és középkorosztály számára teniszezési lehetőség nyílt az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium teniszpályáján. A kerékpározást kedvelők kellemes kerékpártúrán vehettek részt egészen a Fekete- körös partjáig. A Kinizsi Sporttelep ezen a sportnapon is hangos volt a szurkolóktól, hiszen a Sarkadi Kistérségből érkező 9 futballcsapat mérkőzhetett meg egymással. Az idei kistérségi bajnokságot a sarkadi Santos csapata nyerte, második helyen Zsadány csapata, míg harmadik helyen a sarkadi Pit Bull-ok végeztek.

Az aktív korú hölgyek jump edzésen találhattak maguknak délutáni sportolási lehetőséget a Kossuth utcai Általános Iskola tornatermében.

A tavalyi év nagy sikerére való tekintettel idén is megrendezésre került a Kijáró utcai Közösségi Házban a táncverseny, melyen ebben az évben 18. év alatti korosztály mutathatta be a tánctudását.

A Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai nevében ezúton köszönjük a rendezvényen való együttműködést és aktív részvételt a kistérség érintett önkormányzatainak és az összes közreműködő civil szervezetnek, de legfőképpen a megjelent lakosoknak!

Szolgáltatásainkról és rendezvényeinkről folyamatosan tájékozódhatnak a www.szakrendelo-sarkad.hu/efi honlapon.