A TÁMOP-6.1.2/LHH-11-B/2012-0006 kódszámú pályázat kapcsán létrejött Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda szervezésének keretében 2015. május 16-án (szombaton) került megrendezésre a Mezőgyán-Geszt települések közötti sportnap, melynek helyszíne Mezőgyán Község Művelődési Háza és Sportpályája volt. A rendezvényt Dani Attila, Mezőgyán Község Polgármestere nyitotta meg, aki ismertette a nap programjait és hangsúlyozta a mozgás testi és lelki örömének jelentőségét. A megnyitót követően a helyi Művelődési Házban asztalitenisz mérkőzések zajlottak. A délelőtti programok ezt követően a Sportpályán folytatódtak. Bár az ég felhős volt ugyan, de a kedv és a sport öröme annál inkább felhőtlenül zajlott.
Több sportágba nevezhettek a résztvevők. Lehetőség volt futball, zumbafitness, sportlövészet és íjászatra. Mezőgyán és Geszt Községek több csapatban is összemérték erejüket a futball tekintetében. Lehetőség volt a fiatalabb korosztály számára egy lendületes Zumba edzésre. A rendezvényre látogatók számára sportlövészeti és íjászati programokat is kínáltak a szervezők. A délután folyamán néptánc tanításra és egy kedves népi játék tanulására volt lehetőség.
A programokat eredményhirdetés és díjátadó zárta, ahol a Község polgármestere mondott köszönetet a résztvevőknek és adta át a díjakat.
A rendezvény ideje alatt a Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai egészségügyi szűrővizsgálatot (vérnyomásmérés, pulzusszámolás, testtömeg mérés, testtömeg index számítását(BMI), testzsír mérést, vércukor mérést, pulzoximeter mérést) biztosítottak.
A Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda nevében ezúton köszönjük a rendezvényen való együttműködést és aktív részvételt a kistérség érintett önkormányzatainak, és az összes közreműködő civil szervezetnek, de legfőképpen a megjelent lakosoknak.