A Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda által elindított Drogprevenciós előadás fiatalok számára folytatódott a Geszti Arany János Általános Iskolában. A tájékoztatóra Brandtné Czirják Éva igazgató asszony beleegyezésével és támogatásával került sor 2016. január 25-én 10.00 órai kezdettel a helyi Művelődési Házban. A Drogprevenciós tájékoztató előadója Kónya János Sarkadi Rendőrkapitányság r. alezredese volt. Az alezredes úr közvetlen hangon mutatta be és hívta fel a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő és mindennapi életünkben jelen lévő problémákra.
Alezredes úr elmondta: Kábítószer fogyasztó vagy terjesztő mindig volt és mindig lesz. Ma a 18 éven felüliek 50 százaléka kipróbálná, vagy már ki is próbálta a kábítószert.
A beszélgetés során itt is többször hangsúlyozta, hogy senkit nem kíván lebeszélni a szerhasználatról, csupán arra ösztönöz, hogy a helyes értékrend, a példaképről, a jövőről alkotott ideális képet úgy alakítsák ki, hogy mindig tudjanak helyesen dönteni. Bizonyos helyzetekben tudjanak nemet mondani.
Bízunk benne, hogy a jelen lévő közel 30 fiatal számára elgondolkodtató információt adott a délelőtti program.
