
„LEGYEN EGY KÉK NAPOD!” figyelemfelhívó nap célja, hogy ezen a napon minél többen, egész társaságok, közösségek öltözzenek kékbe, viseljenek kék szalagot ezzel felhívva a figyelmet a vastag- és végbélrákra, és az ellene való küzdelemre.
A Sarkadi Kistérségi Járóbeteg- Szakellátó Központ egészségügyi dolgozói, valamint a Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai tájékoztató levélben szólnak a kistérség lakosaihoz, azzal a céllal, hogy minden lakos legyen tisztába a vastag- és végbélrák veszélyeivel és a megelőzés lehetőségeivel.
A figyelemfelhívó nappal szeretnénk elérni, hogy ha csak egy mondatra is, de szóba essen a betegség és a szűrés lehetősége. Ezzel a megmozdulással szeretnénk elérni, hogy a betegség kilépjen a tabu témák köréből, többé ne forduljunk el, ha valakiről megtudjuk, hogy beteg, és ne féljünk a szűrővizsgálatoktól, attól, hogy minket is érinthet.
A vastagbélráknak, végbélráknak nincsenek teljesen egyértelmű tünetei, általánosságban azonban beszélhetünk jellemző panaszokról. A leginkább figyelemfelkeltő tünet a véres széklet, amivel azonnal érdemes orvoshoz fordulni.
Korai stádiumban, amikor a vastagbélrák még épp csak elkezdett kialakulni, a daganat rendszerint még semmilyen tünetet nem okoz.
Később aztán, ahogy a vastagbélrák növekedésnek és terjedésnek indul, számos különféle tünet jelenhet meg. A tünetek típusa döntően attól függ, hogy a vastagbélrák a bél mely pontján alakult ki.
A vastagbélrák korai tünetei
A vastagbélrák leggyakoribb, általában korán jelentkező tünetei az alábbiak:
- Véres széklet
- Nyálkás széklet
- A székletürítési szokásaink tartós megváltozása
- Egyéb tünetek (hasi fájdalom, teltségérzet)
Az előrehaladottabb vastagbélrák tünetei
A vastagbélrák előrehaladásával párhuzamosan a tünetek rosszabbodhatnak és az alábbi panaszok jelentkezhetnek:
- a tumor fokozódó vérzése miatt egyre véresebb, illetve egyre nyálkásabb lesz a széklet
- gyakoribbá és súlyosabbá válhat a hasmenés, állandósulhat a székrekedés
- fokozódó hasi fájdalmak, állandósult teltségérzet székletürítést követően
- általános rossz közérzet, fáradtság, testsúlycsökkenés
Ha a vastagbélrák immár fokozott növekedésnek indult és nagy kiterjedést ért el, el is zárhatja a bél egy szakaszát. A vastagbélrák tüneteként ilyenkor erős hasfájás léphet fel, más panaszokkal, például hányással együtt.
A végbélrák tünetei
Végbél alatt a végbélnyílástól számított 15-20 centiméteres szakaszt, végbélrák alatt pedig az itt megjelenő rosszindulatú daganatot értjük. Bár a végbélrák tünetei alapvetően hasonlóak a vastagbélrák tüneteihez, adódhat néhány különbség.
A végbélrák „idegentest-érzést”, illetve folyamatosan jelenlévő székelési ingert válthat ki. Ennek következtében azonban általában korábban fel is ismerik, mint a vastagbélrákot.
A vérzés itt is jellemző tünet, de a vastagbélrákkal szemben – ahol a székletvér sötét, illetve feketés színű – a végbélráknál inkább élénkpiros a vér színe.
(Forrás:daganatok.hu)
Szűréssel a vastag- és végbélrák megelőzéséért
Az időben elvégzett vizsgálat sok további kellemetlenséget előzhet meg. A megfelelően, korán elkezdett kezelés eredményezhet sikeres gyógyulást, és a vizsgálat olyan elváltozást is felfedhet, ami csak a későbbiekben okozna problémát.
Az 50-70 éves férfiak és nők meghívólevelet kapnak az Országos Tisztiorvosi Hivataltól. A vizsgálat fájdalommentes és térítésmentes.
A SARKADI KISTÉRSÉGI JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÓ MUNKATÁRSAINAK ÜZENETE AZ ÖN SZÁMÁRA:
Ha hívják, menjen el szűrésre!
A Nemzetközi Vastag- és Végbélrák elleni napon a Sarkadi Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó munkatársai kék színű szalag viselésével csatlakoznak a kampányhoz.