A Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda 2019. június 21-én pénteken 10:00 órai kezdettel rendezte meg a Mezőgyán- Geszt Települési Sportnapját, Mezőgyán Sportpályáján.
A programok Dani Attila Mezőgyán Község Polgármesterének köszöntője után vették kezdetüket.
A helyi Tornacsarnok az asztali tenisz mérkőzésnek adott helyet, míg a Sportpályán négy futball csapat mérkőzött.
A programok között szerepelt a lövészet, íjászat, valamint a fiatalok számára a sorverseny, és keretprogramként arcfestés. Így minden korosztály megtalálhatta a neki megfelelő, sportolási, kikapcsolódási lehetőséget.
A délután során a Sarkadi Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ munkatársai egészségügyi szűrést, míg az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai állapotfelmérést és kockázatbecslést végeztek.
A rendezvény az eredményhirdetéssel zárult, majd a Mezőgyáni Közétkeztetési Konyha által megvendégelésre került sor.
Ezúton köszönjük Mezőgyán Község Önkormányzatának, hogy rendezvényünk megtartásra lehetőséget biztosítottak, valamint kívánunk nagyon jó egészséget minden mezőgyáni és geszti lakos számára.
Szolgáltatásainkról és rendezvényeinkről folyamatosan tájékozódhatnak a www.szakrendelo-sarkad.hu/efi honlapon.