
Az elhízás a 21. század egyik legnagyobb közegészségügyi problémája. Ezt Európában járványnak tekintik és nem elég róla beszélni. Az európai elhízás elleni nap (European Obesity Day, EOD) összehozza az embereket, hogy felhívják a figyelmet a problémára és növeljék az elhízásról és a sok más betegségről szóló ismereteiket.
Támogatásukkal segíthetünk az elhízás megelőzésének és kezelésének javításában, végső soron javítva az élők egészségét és életminőségét.
Magyarországon szintén egyre rosszabb a helyzet: az OECD jelentése szerint az elhízottak aránya Európában hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája.
A gyermekek körében sem jó a helyzet, hiszen 3 éves kor felett az életkorral párhuzamosan nő a túlsúlyosak, elhízottak aránya. Ez azt jelenti, hogy miközben a teljes gyermekkorú populációban minden negyedik-ötödik érintett, addig a 15-16 éves lányok között már a 30 százalékot közelíti a súlytöbblettel rendelkezők aránya.
Az életkor előrehaladtával történő súlygyarapodás felnőttkorban sem áll meg, hiszen míg a 18-34 évesek harmada túlsúlyos vagy elhízott, addig a 65 évesnél idősebbek között már 10 emberből 8-at érint ez a probléma.
Az Európai Elhízás Elleni Nap célja, hogy felhívja a figyelmet az elhízás okozta problémákra, betegségekre, a megelőzési lehetőségekre. Bár kialakulása számos esetben olyan tényezőknek tudható be, amelyeket nem tudunk befolyásolni, az egyik leggyakoribb ok az energiaegyensúly hiánya, vagyis a mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel kombinációja számít. Az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, néhány rákfajta, illetve egyes ízületi rendellenességek kockázatának növekedésével.

Tegyen ellene, éljen egészségesen!