Itt az Ősz a betakarítás ideje, felkészülés a téli hónapokra és a reánk leselkedő bacilusok kivédésére.
Tegyünk lépéseket magunk és családunk téli hónapokban ránk törő betegségek ellen.
Első tünetek, ha mégis…
- Az állati fehérjék fogyasztása elősegíti a vírusok gyors szaporodását a szervezetben. Ezért az első torokkaparáskor, közérzeti hanyatláskor javasolt a hús, tej, tojás, vaj, sajt, tejföl, joghurt, túró teljes mellőzesét megkezdeni.
Jó gyümölcs, kompót, nyers- és párolt zöldség, gabonanemű (kenyér, müzli gyümölcsleves, köles, zabpehely kása, egyéb gabonakásák, gabonapelyhek, rizs, puliszka, krumpli, répa, stb.).
- Láz esetén kíméli a szervezetet, ha minél több folyadékot iszik a beteg, és minél kevesebbet eszik. A hosszantartó láz kimerítheti a szervezet szénhidráttartalékait, így 24 óránál tovább tartó láz esetén könnyen felszívódó szénhidrátokra van szükség (szőlőcukor, fehérkenyér, zsemle, méz stb.).
- Az immunrendszer működését órákon belül serkenti a nyersen fogyasztott cékla, céklalé. Kis fej céklát, vagy nagyobb cékla felét lereszeljük nagylyukú reszelőn, egy evőkanál mézet és kb. harmad citromlevét csorgatjuk rá, mintegy negyed órát állni hagyjuk, majd elfogyasztjuk. Kisgyerekeknek a kanállal kinyomkodott levet szoktam adni, akár cumiban is. Lehet almát is hozzáreszelni. Javasolt a gyulladásos betegségek idején naponta egyszer kétszer fogyasztani. Lehet egyszerre nagyobb adagot is elkészíteni, hűtőben tárolni, két napon belül elfogyasztani
- A vöröshagymahéj tea megakadályozza a légutak nyálkahártyájában, a vírusok szaporodását és remek köhögésoldó. Elkészítése: Egy nagyobb vagy két kisebb fej vöröshagyma száraz, piros héját beletesszük 3-4 dl vízbe, lehetőleg zománcos vagy kerámia lábasban. Fedővel lefedve feltesszük főni, és öt percig lassú tűzön forraljuk. Majd kivesszük az elázott héjakat (lehetőleg műanyag kanállal, villával, mert fémmel érintkezve megváltozik a tea hatóanyag összetétele.
A bordóbarna színű tea álláskor feketévé változhat, ilyenkor egy csepp citromlétől visszanyeri a színét. A teát érdemes üveg vagy kerámia kannába, bögrébe tölteni, kevés mézzel, citrommal kellemes ízű ital nyerhető belőle. El lehet készíteni a napi adagot előre. Naponta legalább két bögrével (2×2,5 dl) érdemes fogyasztani, míg a betegség tart.
- Apróra vágott fokhagymát beleteszünk evőkanálba, mézet csurgatunk rá, és lenyeljük. Naponta 2-3x 1 kis gerezd fokhagyma erős vírusölő hatású.
- C-vitamin fogyasztása köztudottan előnyös gyulladásos betegségek idején. A tablettákon kívül lehet aszkorbinsav port venni a patikában, és naponta többször késhegynyit bevenni belőle, kevés szobahőmérsékletű folyadékkal. (Meleg teától lebomlik.)
Egyszerre fogyasztott nagymennyiségű C-vitamin jó része a vizelettel hamar eltávozik. Az elhúzódó felszívódású nagydózisú C vitaminoknál hatékonyabbnak bizonyul a gyakran bevett kisdózisú C-vitamin (aszkorbinsav).
Igen előnyös C-vitamin bevitelt jelent a hideg vízben áztatott csipkebogyóital. A csipkebogyó darabkákat este beáztatva, reggel lehet inni majd még egyszer felönteni hideg vízzel, este ismét leszűrni, majd harmadszor forrásban levő vízzel leönteni, állni hagyni, leszűrni, ilyenkor hasznos ásványi anyagok oldódnak ki a csipkehúsból, amelyek nem jöttek ki az áztatáskor. Egész csipkebogyót az első áztatás után kézzel szét kell nyomkodni, hogy kiázhasson a belseje.
- Béres-csepp szedése kedvező lehet. A vasbevitel azonban a gyulladásos tüneteket fokozhatja, így az influenza idején a vastabletták szedése mellőzendő!
- Nagy mennyiségű folyadékbevitel segít kimosni a szervezetből a kórokozókat. Javasolt a közismert gyógynövényteákat inni, lehetőleg felváltva, mert mindegyikük más ponton hat előnyösen a szervezetre.
A körömvirágtea általános gyulladáscsökkentő, a zsályatea hatékonyan csökkenti a torokfájdalmat, erősíti a légutak nyálkahártyáját, kakukkfűtea köhögésoldó, a hársfa és bodza lázcsillapító hatású.
Elkészítésük: Egy teáskanálnyi füvet leforrázunk 2,5 dl forrásban levő vízzel. Lehetőleg üveg vagy porcelán kannában, mert fémmel érintkezve megváltozik a gyógynövényteák hatóanyag-összetétele. Lefedjük negyed órára, hogy ne párologjanak el az illóolajok. Negyed óra múlva leszűrjük műanyag szűrőn, hogy ne ázzanak ki további nem kívánt hatóanyagok. A kívánt hőmérsékletre hűlt teát megisszuk, vagy leszűrve 24 órán belül később is elfogyaszthatjuk.
Fontos! A mézet csak iható hőmérsékletű teába tegyük bele, mert a forró tea hatására káros anyagok alakulnak ki a mézben!
- Láz, elesettség esetén javaslom az egy-két napig tartó ágynyugalmat, lázcsillapító helyett. A lázcsillapító arra való, hogy szervezetünket munkára kényszeríthessük, amikor annak pihennie kellene. Nehéz olykor félretenni a feladatokat, de talán könnyebb két-három napig leállni, mint azután egy-két hétig kényszerpihenőre vonulni a szövődmények miatt.
Mit lehet tenni az influenza megelőzésére? Pontosabban hogyan lehet a szervezetet felkészíteni az influenza minél enyhébb tünetekkel való átvészelésére?
- Javasolt a rendszeres meleg vizes, szappanos kézmosás hazaérkezéskor, étkezés előtt.
- Gargalizálással, kitisztítani a garatot, akár naponta többször. Ennek révén lemosódik a torok nyálkahártyájáról a vírusok nagy része. Enyhén sós vízzel való toroköblítés még kedvezőbb. Az orr nyálkahártyáját is meg lehet tisztítani a kórokozóktól langyos víz felszívásával (tenyérből), majd ki kell természetesen fújni a vizet. 3-4 nap is kell ahhoz, hogy a garat- es orrnyálkahártyában elszaporodjanak az odakerült influenzavírusok, a rendszeres tisztogatással csökkenteni lehet a számukat.
Kiválóan alkalmazható a Salvus víz, amit gyógyszertárban készen kaphatunk.
A módszerek megelőzésre, szervezet felkészítésére is használhatók.
EZEKET A GYÓGYMÓDOKAT ÉVSZÁZADOK ÓTA HASZNÁLJUK, MOST VISZONT, FOKOZOTTAN ÉRDEMES ERŐSÍTENI, VÉDENI MAGUNKAT ÉS CSALÁDUNKAT!
Ha a gyermekek orra elkezd váladékozni a fent leírt immunerősítő ételek mellé használjuk az orrszívás valamilyen formáját, hogy ne pangjon a váladék az orrba és csurogjon hátra a garatba megfertőzve a mandulákat is.
Papírzsebkendőt használjunk és azt dobjuk is el a vissza fertőzés megakadályozására.
Felhívnám a figyelmet a fogkefék cseréjére is, gyakrabban tegyük a téli hónapokban, mert táptalaj a bacilusoknak.
Jó egészséget kívánok mindenkinek, sikeres kivédést a táplálkozással a téli betegségektől!
Holl Józsefné
dietetikus
