Az ÁNTSZ Országos Tisztiorvosi Hivatala és a Kormányhivatalok e-bug koordinátorai felhívással keresték meg a Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda munkatársait, mely felhívásban az iskolákkal közösen kívánják megdönteni a kézmosásoktatáson résztvevők világrekordját. A több helyszínen egyszerre tartott kézmosás oktatás Guinness rekordját a skóciai Glasgow-ban állították fel, 3039 diák részvételével. A magyar iskolások erre a felhívásra több mint 20000-en jelentkezetek!
Békés megyében 5 általános iskola mellett a sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 150 diákja is vállalkozott.
Az esemény során több helyszínen, egy időpontban egy tanóra keretén belül mutatták be a képzett instruktorok a kézmosás fontosságát és annak helyes technikáját. Sarkad városában Boros Erika iskola védőnő a Bartók Béla Művelődési Központban szemléletes, rendhagyó órát tartott a diákok számára, amelynek részeként bemutatta a helyes kézmosás módját, szólt arról, hogy így milyen betegségek előzhetőek meg. A fiatalok láthatóan nagy érdeklődéssel és komolyan fogadták az előadást.
A programon részt vett Dr. Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának főosztályvezető-helyettese, aki a Sarkad Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a rekordkísérlet időpontjaként tudatosan választották a május 5-ét, hiszen a WHO, az egészségügyi világszervezet ezt a napot korábban az egészségügyi intézmények kéztisztasági világnapjává nyilvánította. Bár a figyelem ilyenkor a kórházakra, a rendelőkre, szakintézményekre irányul az e-bug csapat úgy döntött, hogy a fiatalokat is megszólítja, hiszen ők a kulcsszereplők a jövő szempontjából.
Az e-bug egyébként egy tudományos alapokon nyugvó oktatási eszköz, ami játékos tanulással segíti a diákokat – a 6 évestől a fiatal felnőttig- a megfelelő személyi higiénés szokások és egyéb egészségügyi információk elsajátításában.
A Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda örömtelinek tartotta, hogy részese lehetett ezen rekordkísérletnek és ezúton is köszöni minden közreműködő segítségét. A jó gyakorlatot a későbbiekben a Sarkadi Kistérség valamennyi általános iskolájában szeretné bemutatni, hogy az információk minden diákhoz eljuthassanak.
Debreczeni Lajos
ügyvezető
Sarkadi Egészségfejlesztési Iroda